Japán, az árusító automaták királynője




(*Nem tudom, hogy milyen nemű ország, de következtetésből nőit írtam. :) )

Egy tény: Japánban a legmagasabb az egy emberre jutó automaták száma az egész világon.

Azthiszem ez elég szép teljesítményi arány. Az persze nyilvánvaló, szinte mindenki számára, hogy Japán és a japánok életét minden percben gépek és rendszerek könnyítik. Modern ország és fejlett kultúra annyi szent. Most azonban arra voltam kíváncsi, hogy az árusító automaták (hivatalos néven ) miért ilyen népszerűek, milyen sokszínű szolgáltatást nyújtanak, és hogy milyen módszerekkel csalják oda a vevőket az egyes cégek. Persze egy-két trükköt és tippet is igyekszem adni a cikk során.




Amint írtam Japánban a legmagasabb az egy főre jutó automaták száma, ez pontosan azt jelenti, hogy 23 emberre jut egy automata. (!) Ehhez az arányhoz több dolog járult hozzá. Japánban elég magas a népsűrűség, ahogy az átlagfizetés is. A japánok szeretik egyszerűvé és könnyebbé tenni életüket. Illetve Felkelő Nap országában a vandalizmus és a kisebb bűncselekmények száma kevesebb, mint máshol. Így mindez lehetővé tette, hogy a japán automaták benépesítsék az utcasarkokat.

A legtöbb japán masina italt, snackeket, és cigarettát árul. Mindezek mellett vannak amelyek főtt és sült ételt (frissen), söröket, iPod-t, pornográf termékeket, szexuális segédeszközöket, élő homárt, friss húst, tojást, vagy akár cserepes növényt is árulnak.

A japán árusító automaták története a fából készült masinákra nyúlik vissza, ezek bélyegeket, illetve képeslapokat árusítottak.
Több, mint 80 évvel ezelőtt a Glico Company (Ezaki Glico Co., Ltd. 江崎グリコ株式会社 Ezaki Guriko Kabushiki-gaisha) jóvoltából már cukorkákat is lehetett így venni. (A Glico-t itthon árusított japán édességek között is megtalálhatjuk, főként Pocky termékeknél.)

Japánban az automatákat 自动贩売机( jidō-hanbaiki ) néven kereshetjük. Mely szóösszetételből a jido „automatát”, a hanbai „árusítót” és a ki „gépet” jelent.

Az ilyen automatákat, alkalmi éttermek is előszeretettel alkalmazzák. A gépek menüjegyeket árulnak (食券机, shokkenki), mely kiadása után egy szerverre érkezik a rendelés és az ételt hamarosan a rendelésnek megfelelően megkapjuk – kb. úgy tudom elképzelni, mint itthon a bankokban, gyógyszertárakban a sorszámosztó. (Egyszerű és nagyszerű.)

Elég régi adat, de 1999-ben 5 600 000 érmét és kártyát használtak az automaták vásárlásánál, összesen 53,28 billió dollár értékben. (...én nem tudtam még ezt elképzelni sem...)

Az árusított termékek árai elég széles skálás futnak, hiszen 50 jenért is vásárolhatunk, de akár 3 000 jent is fizethetünk.

Szerencsére nemcsak kártyával, készpénzzel, vagy ételjeggyel lehet fizetni az ilyen automatáknál, hanem már mobiltelefon segítségével is megoldható.
2008-tól a smart card, avagy taspo kártyákkal lehet a legtöbb helyen vásárolni a dohányárut értékesítő automatákból, ezzel kizárva a kiskorú vevőket, hiszen Japánban az ilyen kártyákat csak nagykorúaknak adják ki (ez esetben 20 éves kortól).
Azonban hamarosan valószínűleg a szeszes italokat árusító automatákat is hasonló módszerrel fogják korlátozni. (Ezek a jó hírek.)

Most pedig, hogy feltöltődtünk elegendő információval a „vending machines-t” illetően, lássunk egy-két trükköt és tippet.

Tudom sokszor emlegetem, de szerencsére van nekünk egy Danny Choo nevű bloggerünk, aki minden titkos japán forgásról tudósít, így az árusítóautomatákról is kaptunk tőle jó tánacsot.
A felső képen a '7777' rulett képet emeltem ki.
Az alsó képen pedig a 10-es karikás dolgot hagytam élesen.

Légy szerencsés és szerezz egy másikat is!” (当たったらもう1) - avagy a rulett funkció, ami a japán automatákon (persze nem mindegyiken) rajta van! :) Ha veszel egy italt, forgat neked egy menetet a gép és ha négy hetes jön ki a vendégük vagy. Erre elég kicsi az esély.. DE figyelj oda, hogy a forgatás után (ártól függetlenül) 30 másodpercen belül választanod kell, különben elveszik a nyeremény.

Másik fontos dolog. A nyerőkijelző alatt látható egy 10-es bekarikázva, és ez a szöveg: [釣り切れ[つりぎれ]. Ez azt jelenti, hogy kifogyott a gép az apróból. Ekkor... hát... hiába várod, hogy visszaadjon a gép, hisz nem tud.

Van egy másik helyzet is, ami során ingyen italhoz juthatunk, de erre senkinek se kelljen rászorulnia. Ha ugyanis katasztrófa van, a gépek tulajdonosai ingyenessé teszik az automaták használatát, mint például, azután a bizonyos 2011-es márciusi katasztrófa után is.

Utoljára pedig egy két nyertes videó:









Képek forrásai:

Nem minden képanyag került publikálásra!!



























Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan menekülj ki Japánba?

Japán szépségtitkok