[JSO] Japán sötét oldala - Az öngyilkosságok PART II.


A japán öngyilkosságok magas számának hátterében nemcsak a rendkívüli történelmi háttér áll, de ott van még a megváltozott gazdasági helyzet.
Ha Japánra gondolunk, szerintem sokunkban egy erős gazdasággal, iparral és gyorsan fejlődő technológiával rendelkező állam jut eszünkbe. Volt időszak, mikor a Földön minden országnak Japán mutatott példát jeles fejlődési ütemével, példamutató gazdaságával... Aztán jött az „elveszett évtized”.

Én sosem voltam egy közgazdász szellemű... Mindig utáltam, és valószínűleg azért, mert sosem értettem igazán a lényegét. Most azonban muszáj volt mélyebben a témába vetnem magam... Szóval összeszorított fogakkal, de íme a japán gazdaságnak egy rövid és erős elbeszélése. Az olvasásához hasonló jelzőkkel ellátott magas alkoholtartalmú italt javaslok.





A japán gazdasági helyzet befolyása az öngyilkosságokra



Már az első mondat is nehéz... az egyik szakértő ezt skandálja míg a másik mással érvel... Vannak egyezések... A lényeg a lényegben, hogy Japánban egy erős visszaesés volt tapasztalható az „elveszett évtized” során. A buborékgazdaság kipukkant...

1960-as évektől mintegy 25 éven keresztül a világ csodálattal tekintett a Japán gazdasági szárnyalásra. Az 1980-as évekre a világ második legerősebb gazdasági hatalmává nőtte ki magát. A szakirodalom próbálta megfejteni miben rejlik a „japán csoda”. A magyarázat azonban végtelenül egyszerű volt: „„Japán csoda” nem létezik, csupán ügyes, tanulékony, kreatív, talpraesett, ambíciózus, nagy munkabírású, türelmes és fegyelmezett százmilliónyi ember együttműködésének, aktivitásának, hagyományos kultúrájának összetartó erejének, nagyfokú megtakasítási hajlandóságának, és az ez által biztosított magas beruházási hányadnak, a modern világra való adaptációs készségüknek tudható be mindaz, amit elértek.”*

*A japán gazdaság néhány jellegzetessége a XXI. Század fordulóján, Tömpe Ferenc dr. írása

Azonban ez a csoda az 1980-as években kezdett szertefoszlani... A buborékgazdaság nem bírta tovább.
Sokkhatás érte a társadalmat és a gazdaságot. Mindez 16 billió $ vont ki a gazdaságból. Ez a japán éves GDP-jének háromszorosa. (Ezt a folyamatot pénzügyi tsunami-nak is nevezik.)


A stagnálás előtt sok család vett fel beruházásra hiteleket. Pár év alatt a vagyontárgyak értéke csökkent elindult egy negatív folyamat. A családok a lehető legkevesebbet probálták költeni, ami nem tett jót a fogyasztásnak – visszavetette.
Feszültség keletkezett: fiatalkori bűnözés emelkedése, öngyilkosságok, mélyszegénység, hajléktalanság, prostituáltak számának növekedése.
Fiatalok nehezen helyezkednek el, kevés a biztos, állandó munka. Az élethosszig tartó japán alkalmazás rendszerét számos változás érte.



Az elveszett évtized
Az „elveszett évtizedet”, japánul: 失われた10 [Ushinawareta Jūnen], először csak az 1991-2000-es időszakra mondták... A stagnálás azonban az ezredforduló után is maradt... Ezért az ezt követő évtizedet is ide sorolják: : 失われた20 [Ushinawareta Nijūnen].



De miért is esett vissza a gazdasági fejlődés?

„Hayashi Fumio, neves japán közgazdász tanulmánya: „A tanulmány szerint az 1990-es évek japán gazdaságának két fontos “fejlesztése” volt. Az első és legfontosabb elem az úgy nevezett TFP (total factos productivity – teljes tényező termelékenység) növekedési rátájában beállt csökkenés, míg a másik a heti munka órák számában bevezetett csökkenés. (1988 és 1993 között a 44 órás munkahetet 40 órásra rövidítették.) Ez a két tényező pedig együttesen elég volt ahhoz, hogy a világ akkor második legerősebb gazdaságát aláássa. (Fumio egyébként a tanulmányában számos matematikai képletet is felhoz, hogy érvelését alátámassza.)”*



Tehát a fenti sok bullsh*t-nek az volt a lényege, hogy gazdaságilag a Japán állam már nem állt olyan stabil lábakon, mint régebben. Ennek mára kiható eseményei is vannak. Nem nehéz elképzelni, hogy a családok, akik beruháztak, akik hitelt vettek fel, akik bíztak az életfogytig tartó munkalehetőségben mind a stabil gazdaságra építettek.
A japánoknak tehát szembe kellett nézni azzal, amivel itthon, Európa szerte és Amerikában is... Nem lehet minden olyan álamszerű, sajnos a gazdaság hol hanyatlik, hol fejlődik... Jelenleg, sajnos nemcsak a munkanélküliség probléma áll fenn, hanem a „salaryman” krízissel is szembe kell nézni.


Egy példatörténet [megtörtént eset]:

Egy keményen dolgozó hölgyet egyik nap kirúgnak a munkahelyéről. Arra kényszerül, hogy a szüleihez költözzön. A hölgy 30 feletti. A szülei zaklatják, hogy ugyan már elég idős menjen keressen munkát és igyekezzen visszaállni a munkaerőpiacra. A hölgynek azonban nem volt hova költöznie, hamarosan rájött hogy nem talál könnyen munkát. Depresszióba esett és elzárkózott a világtól. A párja is verni kezdte. Ezután elvesztette a teljes hitét, a társadalomba fektetett hitét. Végül határozott döntést hozott. A szülei lakásán, a hitvesi ágyuk előtt akasztotta fel magát. Ez egy egyértelmű üzenet volt: „Gyötrődtem, és ti nem tettetek semmit, hogy segítsetek nekem!”


A „salaryman” krízis:

Salaryman (サラリーマン, Sararīman), akinek a mindennapjai a fizetésén állnak vagy buknak. Nagyvállalatoknak dolgoznak. Tipikusan a fehérgalléros elegáns férfiak. A kifejezés ugyanakkor magában hordozza, hogy az ilyen személyek a vállalati hierarchia alján helyezkednek, a szorgos hangyák, hosszú munkaidővel, náluk a gyakori halálozási ok, a „karoshi” (Erről részletesebben alább)*.
Ugyan „salaryman-nek” nevezik őket, nőkre is ugyanúgy érvényes a kifejezés. Olyan karrierista nők, akik nem jutottak éppen magas beosztásba, átlagos, monoton munkát végeznek minden nap.




*Karoshi (過労死): azaz gyakorlatilag a szó szerinti halálra dolgozás kifejezője. Alapesetei: stroke, stessz és szívroham.
Az első ilyen esetet Japánban 1969-ben regisztrálták egy nívós nagyvállalatban, amikor egy 29 éves fiatalember halálra dolgozta magát. A buborékgazdaság kipukkanása után, az 1980-as évekre egyre gyakoribbá vált a magasabb rangú, vezetői beosztásban dolgozó vezetők karoshi típusú elhalálozása.


A II. VH utáni, igyekvő Japán lassan és magabiztosan felzárkózott a többi nagyhatalom mögé – Magyarország mai napig nem! – ezzel a gazdasági fejlődéssel, a magas heti munkaóraszámmal gyakorlatilag a saját homlokukhoz tartották a ravaszt, ami bármelyik pillanatban elsülhetett.
Csak későn ismerték fel a Munkaügyi Minisztériumnál, hogy egy átlagos ember nem képes heti 6-7 napot, napi 10-12 órában végigdolgozni. (Egy friss felmérés szerint átlagosan egy dolgos japán napi 2 óra túlórával zárja a napját. Átlagosan! Persze mondanom sem kell, hogy gyakori, hogy a túlórát nem fizetik ki a „delikvensnek”.)

Kérdezhetnénk magunktól, miért csinálják ezt magukkal a japán kollégák?
Ez is a mentalitásban gyökerezik. Nem egy helyen hallottam és olvastam róla, hogy bizony létezik, hogy a japán szorgos munkaerő addig nem megy haza, míg nem látja a munkatársai nem mennek haza. Hiába van vége a munkaidőnek, hiába nincs mit csinálni. Ők nem mennek, és ha te felállsz akkor szégyelheted magad, amiért cserbenhagyod a céget és nem dolgozol megfelelően, ahogy elvárnák tőled. Pedig senki sem várja el a munkatársaitól, hogy szó szerint halálra dolgozzák magukat – viszont a munkahelyi határidők igen, és mivel a japán munkások erősen lojálisak a munkaadóik iránt, maradnak.
Szóval ezt a jelenséget, Seken-nek () nevezik, amely tulajdonképpen azt jelenti, hogy a többség véleménye befolyásolja az egyén viselkedését.

(De ez a japán mentalitás. Európai fejjel szinte felfoghatatlan... mi, akik alig várjuk, hogy végre ellóghassunk a munkából fél órát, mert már megcsináltuk amit aznap ránk bíztak... akik fel vagyunk háborodva, ha nem fizetik ki a túlórát. Nem azt mondom, hogy az a természetes és a példaszerű amit japán barátaink művelnek, de azért szerintem a kettő közötti egyensúlyt illene megtalálni.)


Most dőljetek hátra és gondoljatok bele: megint 4-5 órát kellett túlóráznotok... és megint nem fizeti ki senki. Halál fáradtak vagytok a heti meló után, heti 5 nap, napi min. 9-10 óra... De ma rohadtul péntek van és végre holnap nincs meló! Ti mit tennétek? Hová vezetne első utatok?
Nekem az ágyamba... a japánoknál azonban hagyomány, hogy a hetet, vagy a kemény munkás estét egy közös munkatársakkal tartott sörözéssel zárják, ami minimum hajnalig tart. Egy kis ízelítő:





A karoshi-t komolyan kell venni... Ugyanolyan öngyilkossági módszer, mint az akasztás vagy az erek felvágása. Nagyon, nagyon nehéz megérteni ezt és én törvényben szabályoznám és igenis keményen bűntetném azokat a végeket, akik hagyják, hogy a dolgozóik 1-2 órányi túlóra után nem mennek haza! Igenis fizessék meg a túlórákat és becsüljék meg a munkaerejüket.



Néhány extrém példa arra, milyen egy karoshi:

1.       Egy úriember, egy snack-feldolgozó cégnél dolgozott, 110 órát egy héten (!). Szívrohamban hunyt el. 34 éves volt.
2.       Buszsofőr, szintén úriember, 3000 órát dolgozott egy évben. Egyetlen szabadnapot sem vett ki, hamarosan stroke-ot kapott és 37 éves korában elhunyt.
3.       Szintén úriember, egy tokyo-i nyomdában dolgozott, éves szinten 4320 órát, szinte szó szerint éjjel-nappal. Szintén stroke-ban halt meg, 58 éves korában. A felesége megkapta a férje halála után járó kártérítést, a férja halála után 14 évvel.
4.       Egy 22 éves ápolónő szívrohamban hunyt el, miután egy hónapban már 5. alkalommal vette fel úgy a műszakjait, hogy folyamatosan, 34 órás munkaidőben kellett dolgoznia.



Miért ilyen stresszes és hosszú a munkaidejük a japán embereknek?

1.       A fent már említett és jól ismertetett recesszió, a 80-as és 90-es éveket ért gazdasági visszaesés miatt sok munkáltató nem volt képes elegendő embert fizetni, ezért leépítések következtek. Ennek pedig az lett a vége, hogy ugyanannyi munkát kevesebb embernek kellett volna végeznie. Ez pedig ahhoz vezetett hogy az emberek fizikailag és szellemileg is teljesen felélték tartalékaikat.
2.       A társaság nem értékeli megfelelően az teljesítményét a dolgozóknak. Többet és többet követelnek, melyek már stesszhez és fusztráltsághoz vezetnek.
3.       A dolgozók lemondásának erőltetése: vagyis a dolgozókat tájékoztatták a leépítésekről, miután a sok éve ott dolgozó munkavállalót arra sarkallhatták, hogy a cég iránti lojalitásából lemondjon a munkavégzésről.
4.       Középvezetői dilemmák. Amelyek szintén stresszes helyzeteket teremtettek. Nem akarták kirúgni az embereket, mert tudták hogy mindenki a maximumot hozza ki a munkaidejéből.. mégis muszáj volt elküldeni az embereket.

A karoshi kimutatása esetén az áldozat családja, akár kártérítést is igényelhet és kaphat a cégtől, ha a bíróságon bebizonyosodik a család igaza és a karoshi ténye.



A vállalatok válasza:

Nem olyan gonoszak ezek a vállalatok, nekik sem érdekük, hogy valaki hajnalig dolgozzon és egy kulimunkát adjon ki a kezéből, vagy akár bele is haljon a fáradtságba.

A Toyota pl.: szabályozta a havonta felvehető túlórák számát, mely havonta 30 óra. Valamint az irodaházaikban este 7 óra után a dolgozókat pihenésre intik és/vagy igyekeznek hazaküldeni.
A Nissan pedig távmunkát is felajánlott a dolgozóinak, így a „working from home” stratégia nem tűnik rossznak, hiszen otthon hajlamosabb lesz az illető a pihenésre és a környezet is nyugodtabb számára. Illetve az idős szülők és a gyermeknevelés mellett is könnyebb a távmunkai lehetőség.

Vannak nagyvállalatok, akiknél egyszerűen szó szerint villanyoltás van este 5:30-kor. A munka azonban szoros határidőkkel bír és a dolgozók nagy része még így is bentmaradhat, ha még sötétben is kell vaklálnia a gépe előtt. Vannak akik, viszont hazaviszik a munkát és otthon fejezik be. Ezeket az eseteket: furoshiki-nek, azaz köpeny alatti túlórának nevezik.
A túlóra megléte Japánban valahogy a munka részévé vált, és elfogadottnak mondható jelenség – még ha sokszor nem is fizetik ki az órákat, ami viszont törvénybe ütköző.


A karoshi-n kívül még ott van az is, ha valakit egyszerűen leépítés miatt rúgnak ki. A családja jövedelem nélkül maradhat... a gyerekeit nem tudja ellátni az illető, csalódást és szégyent hoz a saját családjára... gondolhatják. Sokan nem képesek feldolgozni egy elbocsátást és ezért lesznek öngyilkosok.
Ott állnak a vonatra, vagy metróra várva... a sínekre merengve... azon gondolkodva, most mi lesz az életükkel... mi lesz a családjukkal... hiszen ők keményen és kitartóan dolgoztak... mit tehetnének másként, hogy jobbak legyenek... stb.
Nagyon sokan éppen a hazaútjuk előtt ugranak be a sínek közé, mivel gyors és fájdalommentes halált remélnek.

A vonatok elé ugrás mégsem olyan könnyű halál... sem az elkövetőnek, sem a vezetőnek, sem a gyászoló családnak.

Először is az öngyilkossági kísérlet korántsem biztos, hogy bekövetkezik (az ilyen balesetekben az emberek 40%-a túléli az ütközést). Nagyon sokan ugyanis csak épphogy életben maradnak. Nyomorékok lesznek, elveszítik kezüket, lábukat, jobb esetben súlyos törésekkel megússzák.
Aztán ott van még a felelősség. A halott súlyos károkat okozott a társaságnak. Ezeket a károkat a családnak kell megfizetnie. Ez akár 1 millió dolláros nagyságrendig is elmehet.

Persze még nem beszéltem a vonatvezetőről... neki mekkora sokkot okozhat egy ilyen baleset. Az angolul „last look-nak” nevezett jelenség pedig, akár életfogytig tartó lelki traumát is okozhat a vezetőnek. A „last look” ugyanis az, mikor a vezető még egy utolsó pillantást vet az öngyilkosjelöltre, szemtől szemben, tekintetük összeér.


Az öngyilkosságok megelőzése:

Kék fényeket helyeztek el az egyes peronok mellett, felett, a lényeg, hogy a kék fény állítólag – és statisztikailag is érezhetően – csökkenti az öngyilkosságok számát, mivel nyugtató hatással van az emberre. Ez egy olcsó megoldása az öngyilkosságok megelőzésének, és kimutatták hogy a kék fénnyel ellátott megállókban kevesebb öngyilkosságot követnek el az emberek.





[Nem gondoltam, hogy erről a gazdasági háttérről ennyi mindent tudok majd beszélni, de muszáj volt ilyen hosszúra nyújtanom és még így sem írtam le sok mindent... amik nagy részét, lényeges részét a következő részben fejtegetek. Köszönöm hogy ismét szántatok rám időt, és egészségetekre... mostmár rám is rámfér egy kupica.]


Források:


A sorozat további bejegyzései:

Megjegyzések

  1. Válaszok
    1. Köszönöm, igyekeztem. Még lesz folytatása. :)

      Törlés
  2. Ez jobban is tetszett, mint az első rész. : ) Talán azért is, mert már közelebb van a mindennapjainkhoz, akár a mai magyar valóságunkhoz is. Amit továbbra is hiányoltam kicsit ebből is, az a nyugati és a keleti gondolkodásmód, vallás és filozófia különbsége. Az, hogy a társadalmi működést, a kulturális beágyazottságot és a halálhoz való hozzállást is mennyire befolyásolta konfucianizmus, buddhizmus, tao keleten - ami alapjaiban más felépítést hozott létre a nyugatihoz képest. Persze ez is annyira összetett és bonyolult téma - én át sem látom... Meg mondhatnák itthon is sokan, hogy ők ateisták, mi közük van hozzá, hogy Európa és Magyarország múltját át- és átszövi a katolicizmus... És persze nem lenne igazuk, mert hiába nem vallásos valaki, attól még itt is olyan mélyen kódolt a társadalmunkba, szokásainkba, erkölcsünkbe stb. a vallásos örökség, hogy nem lehet eltekinteni tőle.

    Külön ki kel emelnem, hogy itt is nagyon érdekesek voltak a képek és videók - külön köszi értük! Úgyhogy dehogy kellett alkohol az olvasáshoz. Az olvasás maga volt az élmény! Érdekes, hogy itt megint lehet párhuzamokat vonni a magyar helyzettel: itt is változóban van a foglalkoztatás (nyugdíjazás, rokkantosítás, szociális támogatások stb.) rendszere. Itt is voltak (áthúzódóan vannak) komoly problémák a hitelekkel. Stroke, öngyilkosság, akár ingyen túlórák - munkával kapcsolatban: erre mindre tudok példát hozni a saját környezetemből, de részben saját magam életéből is. Az igaz, hogy MÉG talán jóval kisebb arányban, mint Japánban. És abban is igazad van, hogy itt bőven van különbség a mentalitásban nyugat és kelet között. De sajnos én itt nálunk is azt látom, hogy egyre "rosszabb" irányba megyünk, ami ebben az esetben a keleti... De az alkoholizmusban is igencsak vannak gondok itthon is. Elmagányosodás? A magyar tanyavilággal kapcsolatos problémák már régen is jelen voltak. Ráadásul Japánt nem tiporták folyton idegen katonák, mint minket. Nem szakították az országot darabokra száz éven belül, mint minket. Bár az amcsi csapatok ott is szépen "ottfelejtették magukat", mint nálunk a ruszkik...

    Ami talán még érdekes a témával kapcsolatban, hogy világháború már nem volt sok emberöltő óta. Sem Magyarországon, sem Japánban nem volt évtizedek óta olyan szörnyűség, amely minden családot megrázóan érintene. Persze vannak komoly gondok, de nincs az életünk, a létezésünk minden percben valós, kézzelfogható veszélyben. Lehet, hogy csúnyán hangzik, de el is tunyultunk így kicsit. Lásd a skandináv jóléti államok csődje pl., a "semmiben lógó, semmit sem akaró" új nemzedékeket. Amikor az emberek egymás szeme láttára hullottak nap, mint nap, akkor az emberek élni akartak és nem meghalni. Meg a háborúk azért nagyon megnyomták a gazdaságot is, főleg a pusztítások/rombolások utáni újjáépítési hullámok. Arról már nem is beszélve, hogy egyre többen vagyunk ezen a kis, szeretett "Sárgolyón". Ugyan a háborúkban sok-sok millió halt meg és az öngyilkosságok is elképesztően sok embert visznek el - mégis milliárdokkal növekszik az emberek száma.

    Hát ilyesmik jutottak eszembe a cikked kapcsán - és ebből látszik, hogy mennyire szerettem, mert gondolatébresztő volt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ha elkezdenék a keleti és nyugati filozófia és vallási különbségekről, vagy egyezésekről beszélni, akkor bizony kétszer ilyen hosszú is lehetne a sorozat... Nem ígérem, hogy ennyire belemegyek a témába, mert eredetileg nem terveztem, és a kulturális hátteret, vagyis az első rszt szántam nagyrészt annak, hogy elmagyarázzam miért más a gondolkodásuk... viszont abba nem volt benne a vallás. Ez jogos.. Lehet, hogy később ezt változtatom meg, vagyis az első részhez odacsapok még ilyen dolgokat, de nem ígérem meg egyelőre.

      Igen, itthon is elég komolyak a problémák, de ennyire már tényleg nem akartam párhuzamot vonni. Annyit, lehet mondani, hogy itthon egyáltalán nem vagy csak minimálisan, ha lojálisak a dolgozók a munkáltatóik iránt. Itthon nem fog senki bent maradni a munkahelyén, ha tudja hogy nem fizetik meg. (Tisztelet annak az igen kevés kivételnek.)
      Komolyabban japán-magyar párhuzamot az utolsó részben fogok vonni, addig "no spoiler", ahogy mondani szokták.

      Az utolsó bekezdéseddel is teljesen egyet értek... nagyon szomorú, hogy így van, de nem szeretnék világháborút csak azért, hogy az ellustult társadalom felébredjen és magára rántsa végre a gatyáját.. Más eszközökkel kellene rávezetni az embereket... a gazdaság szétesik, a bolygó is szétesik... ezen nincs mit vitázni tény. Ezeket a tényeket kellene az embereknek észrevenni. Akik viszont addig nem fognak másért tenni, amíg magukról és a családjaikról nem tudnak megfelelően gondoskodni - legalábbis itthon biztos nem.

      Köszönöm a kommentedet, mert számomra meg az volt gondolatébresztő. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan menekülj ki Japánba?

Japán szépségtitkok