[JSO] Japán sötét oldala - Az öngyilkosságok PART III.



Egy társadalom értékeit, attitűdjét óhatatlanul is befolyásolja a történelmük, a körülöttük ólálkodó magasabb kultúrkör (pl. politika, média hatása). A befolyásoló tényezőket pedig nagyon sokszor lassan-lassan adagolva kapjuk, így talán észre sem vesszük a dolgok megváltozottságát mindaddig, míg el nem kezdjük kívülről szemlélni a dolgokat és akkor eszmélünk rá, hogy valami nincs rendben.

„Az emberi lényekben az az érdekes, hogy képesek vagyunk messze előre látni a jövőbe, felismerni a veszélyt és semmit sem tenni az elhárítására.” – Daniel Gilbert



A japán történelemből korábban megtanulhattuk, hogy a lojalitás, a hűség és a közös cél elengedhetetlen a tökéletes társadalom megalkotásához. Az egység, az, hogy az egyén saját érdekeit és álmait adja a csoport érdekeiért, hogy mindenki tökéletesen illeszkedik a nagy közös képbe.
Ezért Japánban a szocializáció nem könnyű. Nem könnyű azoknak, akik saját gondolatvilággal és különc viselkedéssel hívják fel magukra a többség figyelmét. Mely többség ezután kirekesztő és semmibe vevő üzemmódba kapcsolva zárja a kört.
Ez nemcsak a munka világában, hanem már sokkal korábban az iskolai életben is megfigyelhető, a japán gyermekek szocializációja során.

Szocializáció az az interakciós folyamat, amelynek révén a személy viselkedése úgy módosul, hogy megfeleljen a csoport tagjai által vele szemben támasztott elvárásoknak.” – forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szocializ%C3%A1ci%C3%B3



Mögöttes okok az iskolai életből

A megfelelés, a megfelelni vágyás kulcsfiguraként játszik szerepet a japán társadalom mindennapjaiban. Igazából ez nem egy negatív dolog. Hiszen mi rossz van abban, ha a gyerek kitűnő tanulmányi eredményével a szülei kedvében jár? Miért lenne az baj, ha egy kedves munkatárs 2-3 órát túlórázik – ingyen – azért, hogy az aktuális feladat időben elkészüljön?
Önmagában ezzel semmi probléma nem lenne. Ha az emberek, akik ilyeneket művelnek, önszántukból – ténylegesen saját döntéseik és akaratuk vezérelve – végeznének plusz munkát, és közben meghúznák a határt a saját képességeik és a mások által elvárt dolgok között.
Mert az már nem normális, ha egy diák csak azért tanul tovább egy bizonyos szakon, vagy felvételizik egy bizonyos iskolába, hogy azzal megfeleljen a szüleinek. Vagy csak azért nem szól egy szót sem arról, hogy minden nap iskolai terror áldozata, hogy ne hozzon szégyent a szüleire, vagy az iskola hírnevét ne rontsa ezzel, vagyis a (saját!) szégyenével.

A japán öngyilkosságok mögött húzódó okok között ott rejtőzik a sajátos szocializálódás, mellyel a japánok kivívták a világ figyelmét is.

Egy nyolc éves kislány tankönvyeit az iskolatársai firkálták tele, olyan szavakkal, mint 死ね (shi-ne), ami halált jelent. Amikor pedig a szülők felháborodtak az iskola figyelmen kívül hagyta a történteket. Azt mondták, a gyerek saját maga írta a könyvébe, nem a többiek. A kislány ezután egy törölközővel akasztotta fel magát a saját szobájában. Az intézmény ennek hatására sajnálatát fejezte ki és bocsánatot kért.


A szocializálódás ugyan a családban kezdődik az egyén számára, azonban az iskolai élet, a barátok, a társaság is legalább olyan erős befolyásoló erő. Ezért, ha valakit kiszemelnek maguknak a gyerekek és megkeserítik a mindennapjait, azt már ijime-nek (虐め) nevezzük*.

* „A Japán Oktatási Minisztérium meghatározása szerint ijime az agresszió egy fizikai – vagy lélektani formája, amelyet elkövető/k egyoldalúan és folyamatosan hajtanak végre egy gyengébb személy felé.” – Forrás: japanferderito.hu


Az ijime-t magyarul talán az iskolai terror kifejezéssel lehetne illetni, angolul bullying-nak fordítják. Az itthoni vagy tengeren túli kegyetlenkedésekhez képest a japán kissé másabb módozatokban jelenik meg.

A legjellemzőbb formái lehetnek a kiközösítés, a semmibe vevés, csúfolás vagy pletykák terjesztése az áldozatról. Ugyanakkor lehet fizikai, verbális, vagy relációs (kapcsolati). A fizikai bántalmazás során beszélhetünk az áldozat tulajdonának rongálásáról, de ütlegelésről, tényleges verésről is. A verbális sértések során olyan szavakkal, jelzőkkel illetik az áldozatot, mely számára megalázó és sértő. Káromkodással, negatív becenevekkel, esetleg rasszista megjegyzésekkel bántják. (Ez nagyon jellemző lelki bántalmazási forma, ami után még bizonyíték sem marad, mint a fizikai bántalmazás után.) A kapcsolati terror során pedig az áldozat környezetében élőket, barátait, ismerőseit állítják választás elé: Vagy ők is az iskolai terror áldozatai lesznek, vagy csatlakoznak és a többséggel együtt szivatják az egyetlen „nem odaillő” embert.
Az ijime-nek négy típusú szereplőjét különböztetjük meg: az elkövetőt (いじめっこ, ijimeko), az áldozatot (いじめられっこ, ijimerareko), a bátorítókat (かんしゅう, kanshuu), és a külső szemlélőket (ぼうかんしゃ, boukansha).

Egy kutatásban részt vett gyerekek mindegyike negatívan reagált az ijime szóra és mindannyian egyet értettek abban, hogy ki kellene írtani az iskolából, azonban mikor az összhang megbontásának témája került terítékre, rögtön pozitívabb értelmet nyert az ijime.*

*Forrás: japanfelderito.hu

Fontos megérteni, - ahogy itthon is - az oktatás célja az, hogy a diákokat felkészítsék a felnőtt életre és a társadalom értékes részeivé váljanak, a szocializációjuk végeredményeként. Japánban azonban egy kicsit komolyabban is veszik a dolgot, ezért a csoportban dolgozás, a beilleszkedés és a csoport harmóniájának fenntartása mindennél fontosabb.
Persze a csoportban/csoportért dolgozás megismerése minden normális társadalom szerves részét kellene, hogy képezze. Azonban nem szabad átesni a ló túloldalára sem, azzal hogy semmibe vesszük az egyén céljait, vágyait és mindenképpen a csoportba illeszkedést tartjuk elsődleges célnak.
Ezért nehéz egyet értenem a japán társadalmi élettel, a szocializációval, a csoport japán fogalmával.


De nehogy azt higgyük, hogy ijime csak diák-diák kapcsolatban merülhet fel. Igenis vannak olyan esetek – és nem egy-kettőről beszélek – amikor tanár-diák kapcsolatában jelenik meg az ijime, úgy, hogy a felnőtt ember, a tanár, akire a gyermek felnézhet mint példakép, terrorizálja a fiatalkorút, a diákját. És ezt se csak középiskolai keretek között képzeljük el!
Nekünk az iskolát úgy mutatták be az általános iskolában, mint második otthonunkat, így sarrkalva arra minket, hogy mindent csak annyira engedjünk meg magunknak, mint otthon. De történhet az is, hogy a második otthonból tanulva, pótapáink és pótanyáink példáját követve viselkedünk embertársainkkal. Ha ugyanis egy tanár elkezd piszkálni és nyiltan terrorizálni egy diákot – tehát akár általános iskolában is! – akkor a diáktársak követik az okos felnőtt példáját.


Egy 2009-es adat szerint az adott évben bejelentett ijime esetek száma 72 777 darab volt, melyből 34 766 általános-, míg 37 753 eset középiskolában történt.
Ezek tehát a bejelentett és nem az összes eset számai. Azt is érdekes megérteni, hogy miért emelem ki, hogy „bejelentett eset”. Ugyanis, attól még, hogy valakit terrorizálnak az iskolában, nem azt jelenti, hogy azonnal ugrik is a gyermek és elmesél mindent otthon, vagy az iskolában a vezetésnek. Ennek egyik okát részben ki is elemeztem a tanár-diák között fellépő ijime esetén.

Másrészről még ha meg is hallgatják a diák bántalmait, akkor sem biztos, hogy elhiszik neki. De még ha el is hiszik, akkor sem biztos, hogy lépnek az ügyben. Ugyanis ha kiderülne, hogy adott iskolában ilyen terrorra van példa, akkor az – mondanom sem kell – rossz színben tűnteti fel az intézményt: a szülők nem iratják be gyerkemeiket, a támogatók elpártolnak az iskolától stb.

Aztán az áldozat sokszor még a szüleihez, hozzátartozóihoz sem fordulhat segítségért, mert ez azt jelentené, hogy szégyent hoz a családjára, hiszen az ő hibája ha nem tudott beilleszkedni és nem a szüleit kellene ezzel terhelnie. Legalábbis ez a gondolatmenet, ami ezeket a fiatalokat hajtja. (Ugyanakkor van példa arra is, hogy a szülő valóban azt gondolja, hogy a saját gyermeke hibája, ha nem tud beilleszkedni, és ezért még meg is dorgálja.)




Ezek után alternatív módszerekhez fordulnak a fiatalok, „jobb” esetben csak a „tokokyohi” jelenség figyelhető meg, ami azt jelenti, hogy iskola fóbiájuk lesz, gyakorlatilag ez szó szerinti rosszullétet jelent, ha az iskolába indulás időpontja közeleg...

Nem vagyok képes iskolába menni. Ha megpróbálom, hányinger, szédülés vagy hasfájásom lesz. ... Én akarok iskolába menni. Ez teszi a szituációt teljesen bonyolulttá. ... Sokszor forognak a gondolataim az öngyilkosság körül. Pánikba esem. A depresszióm alatt minden nap sírok.” – Ishiwari Minako, egy tokokyoshi tanuló (Forrás: Shoko Yoneyama: Japanese High School: Silence and Resistance)

És ezért jut el sok diák arra a visszafordíthatatlan szintre, hogy nem tud más megoldást, minthogy véget vessen terrorizált, és szerinte értelmetlen életének... Erre a döntésre már csak azért is jutnak, mert bátorító hozzászólásokat és lehetséges öngyilkossági módszereket beszélnek meg ilyen témákra specializálódott weboldalakon. Habár a hatóságok határozottan fellépnek az ilyen honlapok ellen, így sem tudják mindet kiírtani az internetről (vagy nem időben). De ez nem minden:
2001-ben jelent meg egy olyan számítógépes játék, mely 101 módon teszi lehetővé a játékosnak, hogy végezzen magával, mintha csak saját keze által tenné. A címe: : „ジサツのための101の方法( Jisatsu no tame no 101 no hōhō). (Azóta betiltották!)


Szükséges, hogy kirekesszük azokat, akik velünk szemben állnak, akik mások. Mi egyformák vagyunk és jól kijövünk egymással. Meg kell szabadulnunk azoktól, akik különböznek tőlünk.”
Hogyha nem kerülök a legjobb középiskolába, előkészítőre ha nem írom meg a legjobb dolgozatot... a szüleim szégyenben maradnak. Szégyellni fognak nem lesznek büszkék rám. Akkor mi lesz velem?” – nyilatkozták a fent említett kutatásban részt vett diákok. Forrás: japanfelderito.hu


Konklúzió: Akik egyéniséggel, saját gondolatvilággal rendelkeznek, a japán iskolák szigorú rendszere nem a legmegfelelőbb hely a személyes fejlődésükre és szocializációjukra...
Itthon: Sajnos ez nem csak a szigetorszgában, de itthon és más nyugati országokban is megjelenik. Gondoljunk csak arra, ha valaki nem éppen olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint az osztály „leader” (vezető) személyisége, vagy nem a vezető személy által elvárt normákat vallja. Biztos vagyok benne, hogy nem csak én találkoztam már olyan élethelyzettel, mikor a szemem láttára bántottak valakit – akár verbális, akár fizikai módon – miközben tudtam, hogy nem érdemli meg.

Ti hogyan reagálnátok hasonló helyzetekre. ha látnátok, hogy valakit gyakorlatilag a semmiért vesznek célkeresztbe egyes személyek?

És nehogy azt higgyétek, hogy csak a munkavállalók és az iskolások körében jellemző az öngyilkosságok magas számaránya.



A japán nyugdíjosok világa

A japán nyugdíjazás kihívásai:
1.       Nincs hová menniük nap mint nap
2.       Identitás nélküliség a társadalomban
3.       Nincsenek hobbijaik
4.       Nincsenek emberi kapcsolataik
5.       Nincs ötletük sem, mit kezdjenek magukkal

Minden 3. 60 év feletti személy követ el öngyilkosságot Japánban.

Gondoltatok már rá mit fogtok kezdeni magatokkal nyugdíjba menetel után?
Itthon még ugyan nem jellemző a nyugdíjasokra, hogy annyira unatkoznának... Sőt, inkább túl kevés idejük is van egy nap. Ha csak a nagyszüleinkre gondolunk... Mindig van mit rendezgetni a kertben, mindig van milyen ügyet elintézni az orvosnál, vagy mindig van mit sütögetni a konyhában egész nap.
Azonban egyre többen vannak azok a nyugdíjasok, akik városokban élnek, ott öregedtek meg, ahol semmilyen mezőgazdasággal nem foglalkoznak, vagy nem foglalkozhatnak. Családtagjaik az ország más részeire költöztek... Ha van élő házastársuk akkor nem olyan rossz a helyzet, ha azonban egyedül élnek, akkor nehéz, mert nincs célja az életüknek. Nincs akinek főzzenek. Nem kell senkiről gondoskodniuk. Egyedül vannak. Magányba esnek.

De mégis mivel tudják tölteni az idejüket az ilyen idős emberek?

Szerencsejátékot játszanak: A szerencsejátékról azonban tudni kell, hogy illegális japánban, de egy kiskapu mégis létezik: a Pachinko nem számít szerencsejátéknak.
Japánban a szerencsejáték nem függőség. Inkább a boldogság hordozója. Főleg az idősebbeknél. Ők akár 7-8 órát is képesek eltölteni egy ilyen szerencsejátéknak nem nevezhető helyen.


Érdekesség: „Ne hagyd a gyermeked az autóban, mikor játszol, mert élve főhetnek meg a nap melege miatt.” – olvasható egy pachinko üzletben.



Persze meg is látogathatják az orvost, heti négyszer-ötször, neki panaszolják meglévő, vagy nem lévő problémáikat. A szakértők szerint ez a beteges orvoshoz járás már nemcsak az orvosokat és a ténylegesen problémával küzdő betegeket idegesíti, de egy mélyebben fekvő probléma, depresszió jele is lehet.
Azonban depresszió egy mélyebb szintjére sodorhatja az időseket, ha már gondoskodni sem tudnak magukról, akkor szakad el végleg az a bizonyos cérna a társadalom és az egyén között. Ha ugyanis másra szorulnak a problémáikkal, akkor értelmetlennek érzik az életüket, mert nem szeretnék ha gondot okoznának a családjuknak a betegségeikkel. Így aztán azon gondolkodnak hogy jobb ha eltűnnek a föld színéről és nem okoznak fáradságot másoknak, szeretteiknek.
És ilyen gondolatokból születnek a magas számú időskori öngyilkosságok Japánban.





Érdekességek:

Alkoholizmus – A japánok és az alkohol:
Hasonlóan a pachinko gépekhez, az alkoholizmus is csak az örömök hordozója a japán emberek számára. Egy üveg whisky segíthet tisztábban gondolkodni, ha egyedül vagy és depressziós. Segít felvidulni és elengedni magad a való világtól. Ugyanakkor: Japánban nincs igazán lehetőség arra, hogy az alkoholizmusból valakit kigyógyítsanak. Nincs szó arról hogy az alkoholizmus Japánban rossz lenne. Nem írnak alkoholizmus problémájáról az újságírók. Nincs statisztika, amely bizonyítana vagy cáfolna valamit az alkoholizmussal kapcsolatban. Ez egyszerűen elfogadott és létezik a mindennapok mellett.

Kabukicho – Az álmok megvalósításának kezdete és vége:
Tokyo piroslámpás negyede. Statisztikák alapján, shinjuku-ben (shinjuku-ben van kabukicho is) az öngyilkosságok száma igen magas a 20-as és 30-as személyek körében, jellemzően nőkre:

Fiatal lányok nagy álmokkal jönnek vidékről a fővárosba. Szereznek ideiglenesnek gondolt munkát a szexiparban, sztriptíz táncosként helyezkednek el és végül arra döbbennek rá, hogy a férfiak átverik őket, elcsalják tőlük a pénzt és nem kapnak semmit vagy csak keveset, a kemény munkájukért. Legtöbben nem látnak kiutat reménytelennek tarott helyzetükből és leugranak egy magas épület tetejéről.




Levezető, feszültségoldó videó (kötelező HD-ben és mindenféle külső tényező megzavarása nélkül!)



Források:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogyan menekülj ki Japánba?

Japán szépségtitkok